Blog: „A törekvéseinkhez illeszkedő költségvetés” - speech given at the conference "Shaping our Future" (8.1.2018) - Hoofdinhoud
A következő évtizedre szóló többéves pénzügyi keret tehát csak az egyike a jövő formálásához az Unió rendelkezésére álló eszközöknek. Ám igen fontos eszköz. A kommunikációhoz és a szabályokhoz hasonlóan a pénzügyi erőforrások révén is megszabhatjuk az irányt Európa számára a következő évtizedben, és ennek alapja az Európai Unió 27 tagállama közötti szolidaritás.
Elsőként azonban két alapvető kérdéskörrel kell foglalkoznunk: anyagi természetű és eljárási kérdésekkel. Az elkövetkezőkben tucatnyi előzetes elképzelést fogok megosztani Önökkel, amelyekről jelenleg még egyeztetések folynak a Bizottságon belül, és szeretném, ha megosztanánk velünk ezekkel kapcsolatos véleményüket. Az elképzelések egyike sincs még kőbe vésve, és ha jobb érveik vagy ötleteik lennének, ezeket örömmel fogadjuk, és szívesen be is építjük az idén májusban előterjesztendő bizottsági javaslatba.
Két pénzügyi kihívással nézünk szembe: az egyik a költségvetés bevételi, a másik a kiadási oldalát érinti. A bevételi oldalon jelentkező kihívás abból fakad, hogy az Egyesült Királyság sajnálatos módon kilép az Európai Unióból. Kilépésükkel egy nettó befizető tagállamot veszítünk el, ez pedig azt jelenti, hogy egy átmeneti időszakot követően - ennek részleteiről Michel Barnier főtárgyaló folytat tárgyalásokat - strukturális pénzügyi hiánnyal nézünk szembe, amelynek mértéke éves szinten 12-13 milliárd euróra becsülhető. Emellett a kiadási oldalon is jelentkezik pénzügyi kihívás, mivel egyre több olyan feladattal kell megbirkóznunk, amelyeket nem láthattunk előre 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban, ugyanakkor olyan feladatokról van szó, amelyek vagy jobban kezelhetők európai szinten vagy eleve csak európai szinten kezelhetők sikeresen. Ilyen például: a terrorizmus elleni küzdelem, a belső és külső biztonság, a határellenőrzés, az adófizetőink és polgáraink érdekeit szolgáló védelmi és védelmi kutatási beruházások, valamint a digitális kori versenyképességünk javítására irányuló kutatási nagyprojektek; és ezek mindegyikét finanszíroznunk kell.
(A két kihívás kezelése: megtakarítások és új források bevonása révén)
Most nézzük meg, hogyan tudjuk kezelni ezt a két kihívást. Az ezekkel kapcsolatos álláspontjainak még mindig nem tekinthetők véglegesnek, de szeretném megismertetni azokat Önökkel, hogy lássák, milyen irányba kívánunk haladni.
„A Brexit által okozott bevételkiesés egy fifty-fifty megoldással kezelhető, ami azt jelenti, hogy a bevételkiesés 50%-át a mostani költségvetési szerkezetben elért megtakarításokkal kell fedezni, meglévő programok költségvetésének csökkentése révén, míg a másik 50%-ot „friss pénzek” bevonásával kell pótolni.
Az új, azaz a korábban nem végzett tevékenységeken felül jelentkező feladatok esetében 20:80 %-os arányt javasolnék, azaz 20 %-ot finanszíroznánk megtakarítások révén és 80%-ot friss pénzek bevonásával.
Véleményem szerint ez azért indokolt, mert ezeket a feladatokat a tagállamok érdekében végezzük, és így segítünk nekik pénzt megtakarítani, például a védelmi kutatás területén. Tudom, vannak Önök között olyanok, akik számára a friss pénzek 80 vagy 50 %-os aránya soknak tűnhet, míg mások szerint éppenhogy kevés.
A többéves pénzügyi keretről való megállapodáshoz egyhangú döntésre van szükség. 27 kormánynak - 27 európai ügyekért felelős miniszternek és 27 pénzügyminiszternek - kell megállapodásra jutnia, és a saját forrásokról szóló határozat tekintetében emellett a nemzeti parlamentek egyetértésére is szükségünk van. A megállapodás létrejöttéhez az említettek mindegyikének támogatására szükség van. Ezért arra kérem Önöket, a kormányokat és a parlamenteket, hogy próbáljanak rugalmasak lenni a kérdésben. Ha nincs mozgástér, nem fogunk kompromisszumra jutni, és nem lesz többéves pénzügyi keretünk. Ha azonban sikerül megállapodásra jutnunk, az a jó kormányzás fontos jele lenne, különösen ha a megállapodásra az Egyesült Királyságnak az Unióból való kilépésével egyidejűleg kerül sor. Ezzel meglepetést is okozhatunk ázsiai és az egyesült államokbeli barátainknak, valamint Erdogan, Putyin és Trump úrnak, megmutatván, hogy mi képesek vagyunk demokratikusan és egyhangú döntés alapján cselekedni. Ha rugalmasak maradunk, van esély a kompromisszumra.
Úgy véljük továbbá, hogy az új feladatokat nem szabad hitelből finanszírozni. Az EU finanszírozásának egyik, a kezdetektől érvényes elve, hogy az EU nem vehet fel hiteleket. Nincs adósságunk, és a jövőben sem lesz. Kérdezzék csak meg Berlinben, Stuttgartban, Bécsben, Párizsban vagy Rómában az embereket, hogy mekkora is az országaik államadóssága. A miénk nulla.
(Az uniós költségvetés megnyirbálása)
Ha kezelni akarjuk a két finanszírozási kihívást, csökkentenünk kell a költségvetés bizonyos tételeit. Ezért végeztük el a „kiadások felülvizsgálatát”, amelynek keretében megvizsgáltuk az összes jelenlegi program hatékonyságát. A legtöbb program költségvetését csökkentenünk kell, de oly módon, hogy az érintett szakpolitikák ne szenvedjenek kárt. Mit jelent ez a közös agrárpolitika (KAP) és a kohéziós politika esetében? Ezek a következő többéves pénzügyi keretben is fontos, a költségvetés mintegy 30%-át kitevő tételek maradnak, míg jelenlegi arányuk meghaladja a 35%-ot.
„Két olyan program van, amelyeket meg szeretnénk kímélni a megszorítási intézkedésektől, mivel ezek szorosan kapcsolódnak az ifjúsághoz és mindannyiunk jövőjéhez. Az egyik ilyen a fiatal generáció számára szóló Erasmus+ program. Több fiatal - diák, kutató vagy munkavállaló - számára szeretnénk biztosítani a lehetőséget, hogy fedezzék fel, ismerjék meg országaink kultúráját, nyelveit és munkaerőpiacait. Az Erasmus+ számára ezért éppenséggel nem kevesebb, hanem több pénzre van szükségünk. Ugyanez vonatkozik a „2020 utáni Horizont” kutatási programra is.
Erre a célra új fejezetet is szeretnék javasolni az uniós költségvetésünkben: ez lesz a „Jövő, innováció és ifjúság” fejezete. Ha rápillantunk a tagállamok nemzeti költségvetéseinek struktúrájára, könnyű átlátni az azokban alkalmazott fejezeti struktúrát. Elnevezésük magáért beszél: kultúra, infrastruktúra, szociálpolitika, környezetvédelem, honvédelem. Az uniós költségvetés fejezeteire „1a., 1b., 2., 3., 4. és 5. fejezetként” szoktunk utalni, miközben valójában nagyon kevés ember tudja, hogy mit is takarnak a mostani költségvetési fejezetek. Meggyőződésem, hogy a költségvetés egészét könnyebben érthetővé kell tennünk a nyilvánosság szélesebb köre számára. A fejezeteknek világosan kell utalniuk a szakpolitikákra és a célkitűzésekre. A „Jövő, innováció és ifjúság” fejezet tehát az Erasmus+ és a Horizont programot, az Európai Szolidaritási Testületet, valamint az ifjúsággal és az innovációval összefüggő összes többi programot tartalmazná.
(Az uniós költségvetés hozzáadott értéke)
„Eltökéltek vagyunk aziránt, hogy az új pénzügyi keretben kizárólag olyan programok és projektek legyenek, amelyek egyértelmű uniós hozzáadott értékkel rendelkeznek. Egyetlen eurót sem költünk olyan célokra, ahol ez nem teljesül.”
Számomra ez kulcsfontosságú kérdés. A szubszidiaritás elvét vallom, és véleményem szerint az Európai Uniónak egyértelmű uniós hozzáadott értéket kell teremtenie. Az uniós hozzáadott érték fogalmának pontosabb politikai és jogi meghatározása az elkövetkező hetek vitáinak tárgya lesz. Bizonyos esetekben az európai hozzáadott érték egészen nyilvánvaló, de ez nem mindenhol van így. Első példa: A Fekete-tengertől induló Duna-menti nemzetközi vasútvonal villamosítása. Ez egyértelmű uniós hozzáadott értékkel bír, mivel segíti a mobilitást, és határokon átnyúló infrastruktúrát biztosít. Második példa: Kutatások végzéséhez a kutatóközösségeinknek az Európai Unióban nagyjából 3, világszinten a legjobb 10-be tartozó szuperszámítógépre - nem pedig 27 különböző megoldásra - van szüksége ahhoz, hogy versenyképesek legyünk a világ más régióihoz mérten. Ez is egyértelmű példája az uniós hozzáadott értéknek.
(A kohéziós politika uniós hozzáadott értéke: Az egy főre jutó GDP-ben mért különbség
A harmadik példával provokálni akarom Önöket: Mi a helyzet egy olyan bulgáriai vasúti vonal finanszírozásával, amely Szófia és az ország vidéki területei között teremt kapcsolatot? Ez is hozzáadott értéket jelent az Európai Unió számára? Vagy esetleg csak Bulgária számára?
Javaslom, nézzük meg az egy főre jutó GDP-t. Az átlag egy főre jutó GDP világszinten évi 16 000 EUR. Az Európai Unióban 25 000 EUR/fő. Luxembourgban 103 000 EUR. Írországban 62 000, Svédországban 52 000, Németországban 42 000, Franciaországban 38 000, Bulgáriában 7 000. Az érték az Európai Unióban tehát 7 000 és 103 000 EUR között van. Az egy főre jutó GDP tekintetében mutatkozó különbség szakadékként választja el Európa népeit. Ezért csökkenteni kell ezeket a különbségeket, ennek útja pedig nem az, hogy csökkentjük a luxemburgi szintet, hanem, hogy növeljük a bulgáriait.
A kohéziós politika sikeressége a legjobban az új tagállamok példáján keresztül érzékelhető. Gazdasági fejlődésük látványos, és némelyikük már az uniós átlag közeli szintre ért. Nem tudom, hogy 2050-ben is szükségünk lesz-e a kohéziós politikára, de a következő évtizedben minden bizonnyal szükségünk lesz rá, ha versenyképesek akarunk maradni, és bölcs döntést akarunk hozni.
Miért? Engedjék meg, hogy egy újabb példát hozzak: a német-lengyel határon található Görlitz városát. Számomra Görlitz testesíti meg az európai várost. Míg IV. Károly, majd később a Luxembourg-ház uralkodása alatt cseh város volt, később német város, majd megosztották német és lengyel részre. Németország újraegyesítését követően, több mint 14 éven át jelentős pénzügyi támogatást kapott Németország nyugati felétől, és ennek köszönhetően az 1990-2004 közötti időszakban virágzó fejlődés ment végbe a környéken. Görlitz keleti része csak Lengyelország uniós csatlakozását követően kapott támogatást az uniós kohéziós politika keretében. Azóta jelentős fejlődés ment végbe, de néhány évig még mindig szükség van a kohéziós forrásokra ahhoz, hogy az elkezdett, de még be nem fejezett fejlesztések ne sérüljenek vagy semmisüljenek meg. Görlitz példája azt mutatja, hogy a kohéziós politika meghozza eredményeit, de ehhez idő kell.
(A költségvetések mindig pénzügyi transzferekkel járnak)
Hölgyeim és uraim, úgy gondolom, hogy az olyan országoknak, mint Bulgária, továbbra is részesülniük kell az intelligens pénzügyi transzferek előnyeiből. Németországban a „transzferuniót” meglehetősen negatívan értékelik. A magam részéről az intelligens transzfereket támogatom. A helyi, regionális, nemzeti szintű költségvetések mindegyike alapvetően a forrásoknak egyik oldalról a másikra történő átcsoportosítására épül. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy az egyeztetéseinket a továbbiakban ne a „nettó befizető” koncepciója határozza meg. Tudják, hogy melyik ország a legnagyobb nettó befizető? Nem Németország. Egy főre vetítve Luxembourg az. Németországban az emberek úgy gondolják, hogy ők a legnagyobb nettó befizetők, de ez nem felel meg a valóságnak. Az egy főre jutó GDP alapján Luxemburg, majd Belgium és Dánia a legnagyobb nettó befizetők. Emellett azt is el kell mondani, hogy az új tagállamokban elköltött kohéziós pénzek legalább 70%-a a különböző gazdasági ágazatokban tevékenykedő német vállalatokhoz beérkező megrendeléseken keresztül visszakerül a német gazdaságba.
Egyértelművé kell tenni, hogy a világot nettó befizetőkre és nettó haszonélvezőkre felosztó sarkított, populista érvek nem állják meg a helyüket, ha az uniós költségvetésből származó minden előnyt figyelembe veszünk. Európában a belső piacunkon, valamint Svájc, Norvégia és a társult balkáni országok piacain is élvezzük az azonos normákból fakadó előnyöket. Ezért szorgalmazom azt, hogy legyünk körültekintőek a kedvezményezett fogalmának meghatározásánál.
(Az új feladatok finanszírozását nem a régi feladatok rovására kell biztosítani)
Foglalkoznunk kell még a hagyományos és az új kiadások kérdésével is.
„Ha a migrációval kapcsolatos intézkedéseinket a kohéziós politika forrásainak csökkentése útján finanszírozzuk, Európa országai még távolabb kerülnek egymástól. És már jelenleg is túl sok szakadék választ el minket egymástól.”
Ennél tehát intelligensebb megoldást kell találnunk. A költségvetés észszerű mértékig - talán 5-10% erejéig - visszanyeshető, de a migráció, a határigazgatás és a fejlesztéspolitika kezeléséhez friss pénzek bevonására is szükség van.
Európa továbbra is vonzó marad. Ezt mindenfajta kérkedés nélkül kijelenthetem. Ami az életszínvonalat, a demokratikus berendezkedést és az emberi jogokat illeti, továbbra is vonzóak vagyunk, különösen a meglehetősen instabil szomszédságunkhoz képest. Görögország, Bulgária, Olaszország és Spanyolország közvetlen szomszédságában jelentős a bizonytalanság. Ezért a Földközi-tenger térsége és a Közel-Kelet közös felelősségünk, közös sorsunk részét képezi. Együtt kell működnünk ezeken a területeken. Ez az intelligens megoldás.
„Céljaink finanszírozásához nincs szükségünk az uniós GDP 2%-ára, beérjük alig több mint 1%-ával. Azt mondanám, 1,1x százalékra lenne szükségünk.”
Egy kicsivel több mint 1,1%-ra. Segítsenek nekem, hogy érvelni tudjak emellett. Támogassanak engem abban, hogy meg tudjam győzni nemzeti parlamentjeiket. A fizetési jegyzékük szerint 100 euróból átlagosan 50-re az adóhatóság tart igényt. Az európai adófizetőktől elvont 50 euróból mindössze 1 euró megy az uniós költségvetésbe. A többi a tagállamokban, nemzeti, regionális és helyi szinten marad. Ha a bajor barátaim által szorgalmazott „karcsú Európát” említik, emlékezzenek rá, hogy az uniós költségvetésbe mindössze 1 euró jut az 50-ből. A karcsúsítás nem sok lehetőséget kínál számunkra.
Tehát az uniós GDP-nek csupán 1,1x%-áról van szó, nem a 2%-áról. Ezen dolgozom, ezért kerestem fel oly sok fővárost, hogy kiálljak e cél mellett, és mindent megtegyek azért, hogy mindenkit meggyőzzek most - erre fogok törekedni májusban is, amikor előterjesztjük hivatalos javaslatunkat.
(Külön költségvetési tétel az euróövezet számára az uniós költségvetésben)
Néhányan emlegették az euróövezeti költségvetés gondolatát. Ez az elképzelés 2011-re nyúlik vissza. Akkoriban talán helyénvaló volt, mára ez a gondolat meghaladottá vált. 2011-ben a 28 uniós tagállam közül 17 volt az euróövezetben. A hamarosan 27 tagúvá váló Unió tagállamai közül jelenleg 19 tagja az euróövezetnek. Bolgár barátaink és mások komolyan fontolgatják az euróövezethez való csatlakozást. Az Egyesült Királyság kilépését követően az euróövezet jelenlegi 19 tagja fogja adni az uniós GDP 85%-át. Ki kellene zárnunk a maradék 15%-ot? Nem, véleményem szerint nem. Ezért elfogadható megoldás a közös költségvetésen belüli külön tétel az euróövezet számára, és ezért nincs szükség külön euróövezeti költségvetésre.
(Monti saját forrásokra vonatkozó javaslata és Oettinger biztos műanyagok után fizetendő adóról szóló javaslata?)
A Mario Monti által vezetett magas szintű munkacsoport megvizsgálta új saját források bevezetésének lehetőségeit. Jelenleg is vizsgáljuk, hogy milyen megoldásokat tudunk beépíteni a javaslatunkba. A magas szintű csoportban a Parlament, a Tanács és Bizottság 3-3 képviselője vett részt, és egyhangú döntést hoztak. Ezért a tagállamoknak szóló üzenetem a következő: A javaslatokat ne tegyék be a fiókjukba, és ne is dobják azonnal a kukába. A javaslatokat egyhangú döntéssel fogadták el. Az általunk vizsgált ötletek közül megemlíthetem az éghajlatvédelmet, mint európai feladatot, hiszen egyértelmű uniós célokat fogalmaztunk meg szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozóan. Egységes álláspontot képviseltünk a párizsi klímacsúcson. Az európai kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) az európai szakpolitika része. Az egyetlen nem európai eleme az, hogy a kibocsátáskereskedelmi rendszerből származó bevételek a nemzeti költségvetésekbe kerülnek. Úgy gondolom, hogy logikus lenne, ha az éghajlatvédelmi politikánkból, továbbá a Párizsban és Marrákesben elfogadott szabályokból, valamint a kibocsátáskereskedelmi rendszerrel összefüggésben végzett tevékenységünkből származó bevételek ténylegesen az európai költségvetésbe folynának be.
Egy másik példa. Az egyik legfontosabb környezetvédelmi intézkedésünk a műanyaghulladékokra fog vonatkozni. Túl sok csomagolóanyaggal és műanyaghulladékkal szennyezzük tengereinket és óceánjainkat. Az év elején Kína lezárta piacát, mivel nincs már szükségük a hulladékra, mint alapanyagra. Korábban a tőlünk származó műanyagból és szintetikus hulladékból játékokat állítottak elő.
„Így felmerül a kérdés, hogy nem kellene-e megadóztatnunk a műanyagok és szintetikus anyagok termelését?”
Egy ilyen eszköz elősegíthetné a tagállami szakpolitika megfelelő irányba terelését. A tagállamok némelyike már alkalmaz ilyen adót, de nem mindegyik, így felmerül a piac tagolódásának kockázata. Az áruk belső piacán, illetve az európai import és export tekintetében közös megközelítésre van szükség. Szóval ez is lehet egy új uniós bevételi forrás.
(A többéves pénzügyi keret 5 vagy 7 évre szóljon?)
Döntenünk kell arról is, hogy a pénzügyi keret milyen hosszú időszakot fedjen le. Öt évet? Hetet? Minden lehetőséget megvizsgáltunk: Hosszabbítsuk-e meg két évvel az Egyesült Királyság kilépése és a kiadások növekedése miatt? Míg a Tanács azt szeretné, ha 7 évet céloznánk meg, a Parlament az öt éves időtartam mellett van, hogy igazodjon egymáshoz a pénzügyi keret és a demokratikus intézmények politikai ciklusa, tekintettel arra, hogy a Parlament és a Bizottság megbízatása is öt évre szól. Ha most a Juncker-Bizottság olyan javaslatot terjeszt elő, amellyel a következő Bizottságnak kell foglalkoznia, és amennyiben a jelenlegi Parlament olyan költségvetést fogad el, amellyel a következő Parlamentnek kell majd együtt élnie, akkor a demokratikus elvek máris sérülnek. Ezért azt javaslom, hogy a Parlament és a Bizottság megbízatásának demokratikus ciklusával összhangban még egyszer utoljára legyen egy 7 éves pénzügyi keretünk, amelyet majd 5 éves időszakot lefedő keretek követhetnek. Magyarán egy újabb 7 éves keret átmenetet képezhetne az 5 éves keretekre épülő demokratikusabb rendszer felé.
Néhány szó a visszatérítésekről. Ha megszűnik a minden kedvezmény előzményeként szolgáló brit visszatérítés, ideje megszüntetnünk a többi visszatérítést is. Ne legyen többé semmilyen visszatérítés! Ez csökkentené az adminisztratív terheket, és mi mindenképpen arra teszünk javaslatot, hogy az új többéves pénzügyi keretben ne legyen többé semmiféle visszatérítés.
Az Arthuis úr által csak „galaxisként” emlegetett kérdéssel, vagyis az Uniónak a többéves pénzügyi kereten és az uniós költségvetésen kívüli pénzügyeit illetően a következőket szeretném elmondani. A költségvetési szuverenitás nagyon fontos kérdés az Európai Parlament számára. Én magam is azt gondolom, hogy jogosan vetődik fel a kérdés, hogy a jelenleg az uniós költségvetésen kívül található pénzügyi eszközök közül melyeket kellene beépíteni a költségvetésbe. Itt van elsőként például az Európai Fejlesztési Alap.
A pénzügyi megszorítások megvitatásakor meg kell vizsgálnunk a mostani 5. fejezetünket is, azaz a személyzeti és igazgatási kiadásokat. E kérdés megvitatását nem lehet elkerülni. Ugyanakkor a költségvetésért és a személyzetért felelős biztosként kérem, hogy vegyék figyelembe, hogy az elmúlt 5 évben a Bizottság személyi állományát 5%-kal csökkentettük. Nem lehet azonban vég nélkül leépíteni, egy ponton túl ez egyszerűen nem lehetséges. Biztosítanunk kell, hogy a Bizottság továbbra is működőképes maradjon, ehhez pedig elegendő emberre van szükség. A tagállamok számának csökkenésével előfordulhat, hogy csökkentenünk kell a személyi állomány létszámát, de a következő néhány évben hadd dolgozzunk stabil létszám mellett, és csak azt követően hajtsunk végre megfelelő és ésszerű csökkentéseket a Bizottság személyi állományát illetően az Egyesült Királyság kilépésével összefüggésben, ha már látjuk, hogy merre haladunk tovább.
Zárásként arról szeretnék beszélni, hogy milyen menetrend szerint tervezzük elfogadni a javaslatunkat. Ehhez engedjék meg, hogy visszatekintsek a múltba. A Bizottság korábbi elnöke 2011 júniusában terjesztette elő javaslatát, azt követően azonban nem sok minden történt. Korábbi pozíciómban, a németországi Baden-Württemberg miniszterelnökeként a költségvetésért is felelős voltam. Mindig szeptemberben mutattuk be a következő évre vonatkozó költségvetést. Az Unióban általában az előző év decemberének végén kerül erre sor. Meg tudja nekünk bárki is magyarázni, hogy a következő évtizedre szóló költségvetési keretet miért kellene ilyen korán bemutatni? Ennek csak akkor van értelme, ha a javaslat nem kerül fiókba, és érdemi megvitatására nem sokkal később kerül csak sor. Partnereinknek jogi és pénzügyi biztonságra van szükségük. Ez minden kiadási program esetében világosan látszik, különösen pedig a 2020 utáni Horizont, a KAP és a kohéziós politika esetében. Az érdekeltek a lehető leghamarabb tudni szeretnék, hogy mire számíthatnak, mekkora kiadáscsökkentés várható. A Barroso-Bizottság javaslatát azonban csak 2013. decemberében fogadták el. Miért? Őszinte leszek Önökkel: Mivel annak elfogadása nem volt prioritás a Tanács számára, közeledtek a német választások, az emberek pedig mással voltak elfoglalva. Úgy tűnik, hogy ennyire veszik komolyan az emberek az európai költségvetést. Tisztelettel kérdezem tehát a kormányokat, hogy mikor szándékoznak elfogadni az európai költségvetést? Készen állnak majd arra, hogy 2018 májusában megkezdődjenek a tárgyalások?
A mostani a hatodik többéves pénzügyi keretünk. Az első 1988-ban indult. Egy kivétellel még soha nem volt olyan költségvetési vita, amelyet az európai választások megszakítottak volna. Egyedül 1999-ben, a 2000-2006-os költségvetés esetében került erre sor, de az Európai Parlament akkor még nem játszott döntő szerepet az uniós költségvetési ügyekben. Mostanra azonban a Parlament meghatározó tényező lett. Így két lehetőség adódik. Az első az, hogy benyújtjuk a javaslatot, aztán meglátjuk, mi történik. Ebben az esetben nagyon valószínű, hogy a választási kampányban a vezető jelöltek némelyike „több pénzt és tejjel-mézzel folyó Kánaánt” fog ígérni, míg mások inkább „kiadáscsökkentést és a lehető legkevesebb pénzt Brüsszelnek” üzenettel fognak fellépni. Könnyen megjósolható, hogy melyik tűnik vonzóbb ígéretnek, és így vélhetően melyik fog bekövetkezni. Amint a Parlament megkezdi működését, meghallgatja a 27 új biztos mindegyikét, és feláll az új Bizottság, a javaslataink némelyikét módosítanunk kell majd, és a Bizottság ekkor új javaslatokat fog benyújtani. Magyarán nem tanulva a legutóbbi eljárás hibáiból, 2020 decemberében ugyanabban a helyzetben találnánk magunkat.
Ezért mondom azt, hogy törekednünk kell a jó kormányzásra: mi előterjesztjük a javaslatunkat májusban, és felkérjük a bolgár elnökséget, továbbá osztrák és román barátainkat, hogy azonnal kezdjenek el vele foglalkozni, és kellő időben tűzzék az Európai Tanács napirendjére. Ha februárban megkezdik a tárgyalásokat, és azokat prioritásként kezelik, bízhatunk abban, hogy 2019 májusában Nagyszebenben megállapodásra juthatunk. Ha mindez sikerül, az azt a határozott üzenetet közvetíti a világnak, hogy Európa cselekvőképes, és képes akár egyhangú döntést is hozni.
Mondanivalóm lényege kulcsszavakban tehát a következő: biztonság, gazdasági erő, versenyképesség, szolidaritás és fenntarthatóság. Kizárólag olyan célokra fordítunk pénzt, amelyek bizonyítottan hozzáadott értéket képviselnek. Ennek jegyében fogunk pénzt kérni a tagállamoktól: uniós hozzáadott értékkel bíró szakpolitikák végrehajtásához.
Meer over ...